Egy nagyon egyszerű, de annál izgalmasabb gyakorlatot hoztunk nektek. Ez egy kicsit talán ahhoz is közelebb vihet titeket, hogy mit is jelent a tudatos jelenlét és mit jelent éber figyelemmel jelen lenni helyzetekben. Például egy olyan hétköznapi és mindennapos tevékenység során, mint az étkezés. A nagy rohanásban sokszor csak bekapkodjuk az ennivalónkat sietve, és már megyünk is a dolgunkra, pedig ha időt szánunk rá, akkor a lelassulás és az ételre szánt idő hasonló lehet akár egy meditációhoz is.
A gyakorlatot akkor próbáljátok ki, ha valóban tudtok elég időt szánni az adott étkezésre és nem kell utána rohannotok sehova. A lényege az lesz, hogy minél több érzékszerveteket bevonva próbáljátok megismerni az ételt.

Így végezzétek a gyakorlatban
Üljetek le az asztalhoz, és mielőtt elkezdenétek az étkezést, hunyjátok le a szemeteket és vegyetek az orrotokon keresztül három mély lélegzetet. Figyeljétek közben a lélegzetvételek hangját és hogy hogyan áramlik a levegő a testetekben. Ezzel is hangolódjatok egy kicsit a gyakorlatra. Majd nyissátok ki a szemeteket és szépen, lassan, fokozatról fokozatra jussatok el addig, hogy az ételt a szátokba veszitek és meg is ízlelitek. A következő lépések szerint haladjatok:
- Nézzétek a tányérra tett és megenni kívánt ételt. Nézzétek meg alaposan. Úgy tekintsetek rá, mintha most látnátok először ilyet. Figyeljétek meg a textúráját. Milyennek tűnik? Keménynek és ropogósnak? Puhának vagy lágynak? Esetleg a kettő között valahol? Tudatosítsátok magatokban, amit a szemetekkel tapasztaltatok.
- Ezután fogjátok is meg és figyeljétek meg, hogy mit éreztek az ujjaitokkal, a bőrötökkel, így hogy már a kezetekben van. Rücskös? Sima? Mennyire lehet alakítani, formálni? Nem kell többet tennetek most sem, mint hogy csak tudatosítjátok, megjegyzitek a különböző érzeteiteket.
- Próbáljátok ki, hogy ha összenyomjátok az ujjatokkal a falatot, akkor esetleg hallotok-e valamit? Roppant esetleg? Vagy hallotok valami cuppanást talán? Tudatosítsátok ezt is magatokban.
- Majd szagoljátok is meg. Milyen illata van? Rögtön kedvet kaptok ahhoz, hogy meg is kóstoljátok? Estleg meg is tudtok már nevezni egy-két fűszert, amit kiéreztek belőle? Jegyezzétek meg, hogy milyen illatokat is éreztek most.
- Elérkezett az idő, hogy most már bele is haraphattok egyet. Kicsit tartsátok még a szátokban és ne nyeljétek le a falatot. Próbáljátok meg minél jobban megrágni. Ne csak egyet-egyet ímmel-ámmal, hanem többször. Lassan rágjatok és közben figyeljetek arra, hogy a nyelvetekkel is ízlelgessétek a falatot. Milyen az íze? Édes vagy sós? Azzal, hogy elkezdtétek alaposabban megrágni, illetve hogy beindult a nyáltermelés is, változott az íze az ételnek? Harapjon egyet, és lassan rágja meg, amíg az étel olyan nem lesz, mint egy paszta. Édes vagy sós? Változik az íze rágás közben?
- Aztán nyeljétek is le a falatot és figyeljétek meg, hogyan végighalad a nyelőcsöveteken az étel.
- Végül összegezzétek egymás között ezt a kis játékot és beszélgessetek róla. Milyen érzeteket észleltetek a testetekben az evés közben? Miben különbözött ez a fajta evés a megszokott étkezési szokásaitoktól? Mit gondoltok meg tudnátok enni az egy étkezés alatt felszolgált ételekből az összeset ilyen módon? Van, amit szeretnétek esetleg ebből a gyakorlatból rendszeresíteni a mindennapokba?

Az ételhez való viszonyulásotokon is segít módosítani egy kicsit ez a gyakorlat, aminek a lényege tulajdonképpen, hogy egy olyan cselekménnyé tegye az evést és az ivást, ami túlmutat azon, hogy ezeknek a tevékenységnek csak létfenntartó szerepe van, hanem lehet akár egy tudatos meditatív tevékenység is.
Próbáljátok ki mindenképp, Jó étvágyat! 😊
Felhasznált források: