Jógás vers a harmonikus iskola kezdésért!

Egyre jobban szeretjük, ha egy-egy témához kitalálunk egy jógás verset, hiszen a gyerekek könnyen megtanulják, ilyen módon jól fel lehet dolgozni az adott témát, közben pedig még mozognak, jógáznak is, ami segít a tanulásban!

Ilyen a Napüdvözlet verses mesefüzetünk is, most pedig a tanévkezdés fontos témájához írt egyet nekünk Csák – Iványi Réka jógaoktatónk:)

Hogyan is kell használni?

Nagyon egyszerű! Töltsétek le a verset innen, majd ha kinyomtattátok, figyeljétek meg, hogy minden versszakhoz tartozik egy-egy jógapóz. Hogy előbb tanuljátok meg a szöveget, aztán a pózt, vagy fordítva, az rajtatok múlik! Az összes jógapózhoz találtok leírást a PDF-ben arról, hogyan kell megcsinálni:)

Ha már megtanultátok a szöveget és a pózokat is, akkor egyszerűen miközben mondjátok, úgy csináljátok meg a jógapózokat, szépen sorban egymás után:)

Példa:

” Kipp-kopp, kipp-kopp, hallod ezt? Mik potyognak ott a fáról? Ősz van megint, s vadgesztenye hullik le a sárga ágról. – Fa póz kártya

Eljött hát a szeptember és vele együtt nyit a suli. Vártam már, hisz sok baráttal ez is lehet tök jó buli! – Lefelé néző kutya kártya, ami itt az iskolakapu

Olvasás és matek is vár, mennyi csodás új dolog, Nem meglepő, ha azt mondom, hogy most izgatott vagyok! – Izgatott kártya

Tegyétek ki a szobájukba, hogy bármikor jógázhassanak, ha kedvük van!

Hajrááá, nagyon fogják szeretni a gyerekek!

A Jógakalandos verset innen tudjátok letölteni!

https://we.tl/t-CUJTHNznWY

Termékedet a kosárba helyeztük
×