Loading...

Családi jógás kalandok

Ez egy igazi szuper jógás csomag, azoknak a Családoknak, akik imádnak mozogni és kalandozni, új dolgokat és lehetőségeket kipróbálni, és fejlődni:)

A Tábori jógakaland társasjátékunk, csak úgy, mint a mesekönyvünk, színes, vidám és nagyon inspiráló, hiszen úgy mozgatja át játékosan a gyerekeket és az egész Családot, hogy közben kitartásra, bátorságra, kreativitásra, önfegyelemre, szóval csupa jó dologra ösztönöz mindenkit!

A mesekönyvről: 

A Tábori jógakaland mesekönyv felépítésében hasonlít az elsőre ( Erdei jógakaland ) vagyis a mesés részeket szépen átszövik az akítv, mozgásos feladatok, amik teljesen új jógás mozdulatokkal szórakoztatják a gyerekeket. Ezen felül extra újdonság, hogy több feladathoz is QR kódokat helyeztünk el a mesekönyvben, amit ha leolvastok egyszerűen az okos eszközötökkel, egyből megjelenik egy videó, amiben bemutatjuk, hogyan kell elvégezni az adott gyakorlatot!

Fontosnak tartottuk, hogy a mese végén, a nagy kaland után, ismét relaxációval és pozitív megerősítésekkel készüljünk, amiket most meg is hallgathatok majd a QR kódokat használva, így még intenzívebb lesz a hatásuk:) 

12 jógás, fejlesztő mozdulattal, 3-10 éves korig

A társasjátékról: 

A játék folyamán körbe-körbe kell haladni Jógaország erdejében. Ha valaki rálép egy számozott mezőre, akkor húz egyet a 12 feladat kártyából, és elvégzi a rajta található gyakorlatot, amiért cserébe kap egy Durmi maci aranyérmet. Ebből nyolc darabot kell összegyűjteni a kiosztott gyűjőkártyán, vagyis 8 jógás gyakorlatot mindenképp meg kell csinálni a játék folyamán, hiszen csak ezután érhet célba! 

Vannak olyan feladatkártyák, amiken QR kódot is találtok. Ha ezeket leolvassátok az okoseszközötökkel, akkor varázsszerűen megjelenik egy videóban a jógaoktatónk, Csák-Iványi Réka, hogy megmutassa nektek, hogyan kell elvégezni az adott feladatot. Természetesen sok extra mező és kihívás várja még a játékosokat a kaland folyamán, úgyhogy garantált az izgalom és a szórakozás a Barátok, vagy az egész Család számára:)

14,490Ft