Loading...

Tudatos jelenlét – Hangos Relax Mese

Ez egy MP3 fájl, amit a megrendelés után egyből le tudsz tölteni innen az oldalunkról! Csak várd meg, amíg befejeződik a fizetés és meglátod az oldalon a ” Köszönjük a rendelést ” feliratot. Ott ha kicsit lejjebb görgetsz, már le is tudod tölteni az online termékeket!

Mindenki tapasztalja, hogy alapvetően is ezerszer több inger éri a mai gyereket, de a világ történései is egyre fordulatosabbak és kiszámíthatatlanabbak az utóbbi években. A külső körülményeken sajnos nem igazán tudunk jelentősen változtatni, de azon igen, hogyan reagáljunk rá!

Ha megmutatunk a gyerekeknek különböző öngondoskodó technikákat, vagy inkább úgy fogalmazok, hogy ha együtt megtapasztalunk velük ilyen gyakorlatokat, akkor kialakul a biztonságos belső világuk, amit a külvilág már egyre kevésbé tud majd megbolygatni! Vagyis nem uralkodik el rajtuk a félelem, a szeretet lesz az, ami irányítja az életüket:)

A Relaxáció már gyerekkortól gyakorolható

A relaxáció az egyik legegyszerűbb módszer, ami ebben tud segíteni! Közben a gyermek megtanulja, hogyan figyelje teste jelzéseit, milyen az, amikor feszült, és milyen a teste, amikor nyugodt. Többszöri gyakorlással elsajátíthatja, hogyan tudja direkt előidézni a nyugodt, ellazult állapotot, azaz megnyugtatni önmagát:) Ebben segítenek a jógakalandos Hangos Relax meséink!

Hangos Relax Mese a Tudatos jelenlétért – ” Virágos rét „

A LÉGZÉS az egyetlen olyan, stabilan nálunk lévő eszköz, ami biztosan SEGÍT MEGNYUGODNI! Ezt számtalanszor tapasztaltam már magamon is, de a gyerekeknél is óriási segítség lehet, ha játékosan megtanulják irányítani!

A légzés, mint nyugtató eszköz nagyon egyszerűen működik, mert a légzés és az érzelmi állapot kölcsönösen hatnak egymásra. Lelkivilágunk befolyásolja a légzést, vagyis ha idegesek, izgatottak leszünk, vagy éppen félünk, szorongunk valamitől, akkor felgyorsul és ez hatással van az idegrendszerünkre, testünkre. Felgyorsul a szívverés, izzadhatunk, remeghetünk…stb. Ugyanez fordítva is igaz, hiszen a helyes, nyugodt légzés, segít ellazulni és feltöltődni. Ha tehát gyorsan változtatni szeretnénk a hangulatunkon, érzelmi állapotunkon, érdemes  megtanulni először csak figyelni a légzésünket, aztán irányítani is.

Ez a mese a légzés tudatosítását, megfigyelését tanítja meg a gyerekeknek!

Itt bele is tudsz hallgatni:

 

Aki a hangját kölcsönözte a hangos meséinkhez: 

Biztosan sokan ismeritek Kovácsovics Fruzsinát, aki egy csodálatos énekesnő, Fonogram díjas előadó, nem mellesleg két szuper zenei albuma is van gyerekeknek. A meséink az ő bűbájos, varázslatos és szeretetteljes hangjával kelnek életre:)

Pár hasznos tipp a Hangos Relax Mesékhez: 

– először egyedül hallgasd meg a mesét, hogy megismerd a felépítését
– aztán eleinte együtt hallgasd gyermekeddel, figyelve a reakcióit, szuper, ha együtt csináljátok végig a relaxációt és Te is segítesz neki követni az instrukciókat, vagy megválaszolni a kérdéseket, ha épp van ilyen a mesében, ez egy nagyon minőségi közös időtöltés is lehet, amiben más oldaláról ismerheted meg gyermekedet, és ő is téged!
– később már egyedül hallgathatja, valószínűleg igénye is lesz rá
– hallgassátok meg minél többször:)

Ötlet: Bánhidi Dóra Szöveg:
Csák-Iványi Réka
Hang: Kovácsovics Fruzsina
Minden jog fenntartva: Jógakaland Gyerekeknek Kft.

2,990Ft

A közös élmény, mozgás rengeteget adott nekünk a válásunk után. Sok öröm, nevetés költözött a napjainkba a mesék hatására, könnyebben meg tudott nyugodni a kislányom. A Jógakalandos mesekönyvekben szereplő erdei állatok megmentése nagy motivációt jelentett a kislányomnak.

Gulyás Krisztina

Köszönöm, hogy megalkottátok ezt nekünk, a Jógakaland egy csoda! Pedagógiai szakszolgálaton belül dolgozom, és tartok heti szinten gyerekjógát BTMN-es és SNI gyerekeknek. A szülők rengetegszer áradoznak arról, hogy jóga után a gyerekek otthon órákig mesélnek, felszabadultak és boldogok. Az ADHD-s gyerekek is nyugodtan alszanak a jógás napok végén. Ilyenkor repes a szívem! Amit a jóga nekem adott az a CSODA, hogy szorongó, dühkezelési-és érzelemszabályozási gondokkal küzdő gyerekeket láthatok mosollyal az arcukon hazamenni. Emiatt csináljuk.

Lemák Friderika

Én az autista osztályomnak hoztam be a jógát. Nekem a jóga, a velük jógázás, a jógával járó önismeret, fejlődés, azt hiszem, valami olyat adott, hogy sokkal jobb pedagógus lettem. Sokkal jobb, megértőbb szeretettel próbáltam rájuk nézni. Mármint… nem is tudom, talán ahogy át akartam adni nekik a sok jó dolgot, nálam is jobban belsővé vált, szóval ez ilyen egymásra ható és visszaható folyamat.

Zsófia Németh

A Jógakaland Gyerekjóga Oktatói képzést nem csak az oktatás miatt kezdtem el, hanem mert az egyik kisfiam nehezebben oldódik társaságban, sokszor túlizgulja a dolgokat, a másik meg egy aktívbomba. Nagyon sokat változtatott mindkét gyermekemen, hogy jógázok velük, eljárnak az óráimra. A kicsi többször képes már nyugodtabban ülni és figyelni, a nagy pedig kezd kiegyensúlyozottabb bátrabb lenni. Ha csak 1 vagy két embernek is tudok vele segíteni már megérte.

Szalainé Gombás Barbara

Nekünk a Jógakaland és a jóga az anya-gyermek kapcsolódás megerősítését adta; minőségi időtöltést együtt; a mozgás játékosságát, örömét; igényes, szép, színes eszköztárat adtak a Jógakaland Klub havi tartalmai!

Stein Helga Sági Róbert

A Jógakalandozás egy kis sziget, ahol le lehet tenni a napi dolgokat és belépve Jógaországba egy új, izgalmas, de nem stresszes világ vár. A gyakorlatok, a relaxáció mind segíti, hogy a gyerekek és én is másképp lássuk a világot. Egy új szemléletmódot ad a világ és önmagunk megismerésében.

Kocsis S. Imréné Emese

Elképesztő volt megfigyelni, hogy a Jógakalandos mese során a hebrencs gyerekem is végezte a különböző gyakorlatokat. Ebben tuti segített.

Baksáné Suricescu Kitti

A gyerekjóga segítség a feszültségoldásban, a lenyugtatásban, alakítja a gyerekek mozgáskultúráját, s ami a legfontosabb: olyan számukra, (és számomra is), mint a „boldogsághormon”.

Nagy Lívia

A Jógakaland kapcsán az önmegnyugtatás önálló használata volt a legnagyobb segítség: a csillaglégzés segített sokat, illetve azután gyermekem feltalálta a szívecske légzést!

Iványi Katalin

A 9 és 14 éves fiaim kedvence lett a Szappanka arcot most arcmasszázsos mese, igénylik is este, lefekvéskor – nem mellesleg engem is ellazít, az az idő a “mi-időnk”, segít önmagunkhoz és egymáshoz kapcsolódni, stresszoldás, fókuszálás, jelenben lenni – nekünk még ezt is jelenti a Jógakaland.

Ágnes Takács

Nekem 3 gyerekem van. A rohanó hétköznapokban kell egy kis nyugodtság amikor mindenki egy kicsit lelassít, jóga közben egy kicsit lehet meditálni, kicsit lelassulni. Közös program, amikor a külvilágot kizárjuk és csak egymásra figyelünk. Minőségi együtt töltött idő.

Éva Tóth

A Jógakaland számomra minőségi idő, jó hangulat, kapcsolódás! A kisfiam sokszor előveszi a könyveket hogy jógázzuk el a kalandokat! Nagyon szeretjük!

Farkasné Sz. Cintia